Néma megemlékezést tartottak ma a tűzoltóság előtt, a húsz évvel ezelőtti tragédia áldozatai előtt tisztelegtek. Ugyanis szeptember 11-én csapódott be az első eltérített repülőgép a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyába. A megemlékezők felsorakoztak az épületnél, a garázsajtókat kinyitották és előreálltak a tűzoltóautókkal. A tűzoltók mellett a polgárőrök, valamint a hatvani önkormányzat nevében Kondek Zsolt képviselő képviseltették magukat az eseményen.

Pontban 14 óra 46 perckor mindenki elhalkult, hiszen közép-európai idő szerint ebben a percben csapódott be az első eltérített repülőgép a New York-i Világkereskedelmi Központ tornyába. Országszerte ekkor emlékeztek meg a tűzoltók a terrortámadás áldozatairól, köztük a New York-i tűzoltó bajtársaikról. – A hős tűzoltók életüket adták, hogy más embereket megmentsenek a terrortámadás után. Minden évben megkoszorúzzuk a hatvani tűzoltóság épületén található emlékművet, fontos, hogy emlékezzünk a hősökre – mondta Kondek Zsolt.

2001. szeptember 11-én szenvedte el történelme legnagyobb terrortámadását az Egyesült Államok: azon a napon terroristák eltérítettek négy repülőgépet, kettővel belerepültek a World Trade Center (WTC) ikertornyaiba, illetve eggyel az Amerikai Védelmi Minisztérium épületébe. New York-ban a WTC-nél háromszáznegyvenhárom tűzoltó halt hősi halált. A hatvani emlékmű érdekessége, hogy a World Trade Center egyik acélszerkezetének darabjából készült. Ilyen épületrészeket a New York-i tűzoltók küldtek el több ország és város számára, hogy ezeken keresztül is emlékezhessenek társaikra.