Az 1943. január 12-én a Don-kanyarban történt tragikus eseményre emlékeztek meg ma kora este az Őrszem szobor előtt. Ez az a hely, ahol az akkor háborúba induló hatvaniak is gyülekeztek. A helyszínen Horváth Richárd polgármester mondott beszédet. A városvezető részletesen felidézte, hogy a Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek, és vesztek oda a -40 fokos orosz télben.

1943. január 12-én kezdődött a második világháborúban a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, és napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg. – A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége volt. A nagy létszámú magyar hadseregnek több mint a fele odaveszett: vagy a harcokban lelték halálukat, vagy a visszavonuláskor vesztek oda a kíméletlen időjárási viszonyok közepette, míg sokan a szovjet hadsereg fogságába estek és évek múltán, vagy soha nem tértek vissza hazájukba, családjuk körébe – idézte fel Horváth Richárd, polgármester.

A városvezető hozzátette: ma nem csak a Don poklában elhunytakra emlékezünk, hanem a háborúban odaveszett valamennyi honfitársunkra is. A korabeli Magyarország közel 1 millió fős II. világháborús embervesztesége arányaiban harmadik-negyedik a világ országainak sorában. Magyarországon, így Hatvanban sincs szinte olyan család, melyet ne ért volna háborús tragédia.

– Miközben fejet hajtunk a keleti fronton 1942-43-ban, majd a honvédő harcokban 1944-45-ben hősi halált halt katonák előtt, gondoljunk a civil áldozatokra is: a hatvani bombatámadás áldozataira, az munkaszolgálatra elhurcolt, illetve a haláltáborokban elpusztított honfitársainkra, a magyarországi harcok és a hazánkat megszálló csapatok atrocitásainak ártatlan polgári áldozataira – köztük nőkre és gyermekekre -, a malenkij robotra elhurcoltakra, és a kényszermunkatáborokban elhalt papjainkra. A Gondviselés kegyelme kísérje örök álmukat – mondta a polgármester.

A városvezető beszéde után Kocsik Mónika evangélikus lelkész közös imádságot tartott a háborúban életüket vesztett hősökért és családjaikért.

A megemlékezés után az Őrszem szobrot Horváth Richárd polgármester, valamint Lestyán Balázs alpolgármester koszorúzták meg. Ezután az emlékezők elhelyezték mécseseiket a műemlék előtt, így tisztelegtek a hős katonák emlékének.

Fotó: Albert Péter