Már a kilencedik Hatvani Sörfesztivál startolt el ma délután a Népkertben. Este hat órától a Hatvani fiúk zenekar alapozta meg a jókedvet a hatalmas, fűtött, őszi színekbe öltöztetett sátorban, ahol mindamellett, hogy jót bulizhatnak a vendégek, kitűnő sörkülönlegességeket és ételeket is fogyaszthatnak. – A hatvaniakat a legnagyobb élmény szórakoztatni. 2014 óta játszunk mulatós zenéket, az ország több pontjára is eljutottunk már a zenéinkkel, a nyár nagyon sűrű volt a zenekar életében. De a legnagyobb megtiszteltetés az, ha Hatvanban léphetünk fel és a helyieknek zenélhetünk – mondta Szajkó Nándor, az együttes énekese és billentyűse. Hozzátette: idén a nagyobb koncerteken már egy táncos lány és egy vokalista is erősítette a bandát, így még látványosabban tudták szórakoztatni a hatvani közönséget.

Az est előre haladtával az emberek is egyre csak gyülekeztek a Népkertben. A nagy sátoron kívül idén is van pálinkaudvar, de számos vidámparki játék és árus várja a látogatókat a helyszínen. A legtöbben azonban a kézműves sörökért és a baráti összejövetelekért jöttek ki. Szilágyi Gizella és Bagdi Mihályné Solymárról érkeztek a pilisszentiváni nyugdíjas klubbal, ők már tavaly is jót szórakoztak ezen a fesztiválon. – Szeretjük a meggysört, de jól fogynak a pálinkák is. Fenyő Miklóst várjuk a legjobban, érte jöttünk most ide, minden számát jól ismerjük – mondták a hölgyek.

Petró Bea és baráti társasága Budapestről érkezett Hatvanba, Fenyő Miklóst az első sorban várták. – Minden dalát kívülről ismerjük, számíthatnak ránk, hogy hangosan fogunk énekelni. Mivel van, aki autót vezet közülünk, ezért nem kóstolgatjuk végig a söröket, de úgy halljuk, a meggysör nagyon finom – mondta a lelkes Fenyő – rajongó.  – Mi is rendszeresen kilátogatunk a családdal a sörfesztiválra, mindig jó a hangulat. Nagyon finom a csirkemell saslik és a meggysör is, a koncerteket is várjuk – mondta Rózsahegyi Kata és Horváth Barbara.

A programot hivatalosan idén is Horváth Richárd polgármester nyitotta meg. – Azt kívánom mindenkinek, hogy szórakozzon önfeledten és felszabadultan az idei sörfesztiválon, élvezzék a koncerteket és a finom söröket, ételeket. Ez a buli ismét a hatvaniaknak szól, legyen ez egy közös ünneplés – mondta a városvezető.

Ezután pedig kezdetét vette a másfél órás nagyszabású Fenyő Miklós koncert. A rock and roll magyarországi nagykövete több évtizede töretlenül sikeres a hazai zenei életben, dalain több generáció nőtt fel. A jampec legenda a Hatvani Sörfesztiválra is elhozta a legnépszerűbb dalait, így elhangzottak a Csókkirály, a Csavard fel a szőnyeget és a Napfény a jégen című dalok is.

A koncert végén a Smile zenekar kezdett hajnalig tartó mulatozásba.

Fotó: Albert Péter