A már kihirdetett veszélyhelyzet keretében a kormány rendkívüli intézkedéseket rendelt el az immár világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-járvány megelőzésére, a magyar emberek egészségének és életének megóvása érdekében.

A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs a hét elején azt javasolta, hogy mindenki tekintsen el a nemzeti ünnepre tervezett rendezvények megtartásától. További intézkedésként meghatározták, hogy tilos megtartani azt a rendezvényt, amelynek létszáma zárt helyen 100 főnél, nem zárt helyen pedig 500 főnél több. A kórházakba és idősek otthonába látogatási tilalmat rendeltek el a betegek és az idősek védelmének érdekében.

Továbbá a gyermekek és családtagjaik védelme érdekében a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot felfüggesztik, a hazai és külföldi osztálykirándulásokat megtiltják, a diákok nyári kéthetes nyelvtanulásának bevezetését egy évvel elhalasztják.

Hatvanban is komolyan veszik a koronavírus okozta veszélyhelyzetet, ezért a város vezetői több olyan lépést tettek amely azt szolgálja, hogy a településen minimálisra csökkentsék a járvány megjelenésének kockázatát. Ennek értelmében április végéig minden önkormányzati szervezésű programot lemondtak.  A város sportegyesületeinek életét is fokozottan érinti a koronavírus elleni védekezés, ennek értelmében az FC Hatvan klubnál elmaradnak a Bozsik fesztiválok és tornák, az V. Mózner János torna, illetve minden mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg csütörtöktől.

A Hatvani KSZSE is közleményben tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség döntése alapján az U8-tól  U13-ig terjedő korosztályban kiírt gyermekbajnokságok elmaradnak. Az U14-es, az U15-ös, serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnokságok valamennyi bajnoki osztályban rendezendő összes mérkőzését, továbbá a Magyar Kupa és Liga Kupa találkozókat zárt kapu mellett rendezik meg.

A kulturális intézmények életében is változás várható, Hatvanban az Ady Endre Könyvtár minden márciusra és áprilisra tervezett rendezvénye elmarad. A lejárt kölcsönzési határidejű könyvekre április 30-ig késedelmi díjat nem számolnak, a könyvtárban a következő intézkedésig  az alapszolgáltatások zavartalanul elérhetőek. A Hatvany Lajos Múzeumban a Munkácsy-kiállítás jövő héten szigorú biztonsági intézkedés mellett nyílik meg.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt javasolta: a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen így arányosabban oszlanak meg a hívők. Emellett a templomban nem javasolják a kézfogást és a hagyományos áldoztatás helyett a kézbe adják az ostyát. A szenteltvíz tartókat higiéniai okok miatt kiürítették, azok használatát egy ideig mellőzik. Emellett a templomokat és a gyóntató helyiségeket rendszeresen szellőztetik.

Az egészségügyi ellátás folyamatos és zavartalan biztosítása, valamint a kezelt betegek biztonságának érdekében a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézetben is megalakult az Operatív Csoport. Mától a kórházban „egykapus” beléptető rendszer kezdi meg működését a Hotel épület Mentőfeljáró részénél.

Az épületbe történő bejutás indokoltságát – ahogyan eddig is – beutalóval, vagy korábbi lelettel, egyedi látogatási engedéllyel kell igazolnia a betegnek, hozzátartozóknak, ettől eltérő egyedi esetben a biztonsági őr kollégák telefonon felveszik a kapcsolatot az aktuális osztállyal.

A kezelt betegek és kórházi dolgozók védelmében további megelőző intézkedésként minden személy a mentőbejáratnál u.n. előzetes triage-on esik át, mely non-kontakt hőmérővel való hőmérséklet ellenőrzést, a teszt kérdések megválaszolását, utazási anamnézis felmérését jelenti.