A héten tartották a DISZI kerekharaszti tanműhelyében a szakmák fesztiválját, ahol továbbtanulás előtt álló általános iskolás diákok ismerkedhettek meg a különböző mesterségekkel. Az esemény célja az volt, hogy a tanulók kedvet kapjanak az egyes foglalkozásokhoz, illetve az interaktív workshopokban kipróbálhassák magukat a különböző tevékenységekben. A programra többféle szakmai műhellyel várták a tanulókat, így többek között betekintést nyerhettek az asztalos, a villanyszerelő, a szobafestő-mázoló, gépészet, vasipari szakmák tanműhelyeibe is. Néhány asztalnál csavarokat fúrtak a fába a gyerekek, de a CNC gépkezelés alapjait is elsajátíthatták, illetve acéllemezt is vágtak plazmavágóval.

– Intézményünk a technikumi, valamint a szakképző iskolatípusban képez tanulókat. A technikumban népszerű szakmának számít a gyakorló ápoló, logisztikai technikus, ipari informatikai-, mechatronikai-, valamint gépjárműmechatronikai technikus, míg szakképzőben a kereskedelmi értékesítő, villanyszerelő, hegesztő, panziós-fogadós és a karosszérialakatos – emelte ki Uti Csabáné képzési szakmai koordinátor.

(5) Szakmákkal ismerkedhettek az általános iskolások – YouTube

A DISZI-ben a fenntartó Heves Megyei Szakképzési Centrummal közösen arra törekednek, hogy a környező vállalatoknál felmerülő munkaerőpiaci igényeket kielégítsék. A képzések igazodnak az Ipar 4.0 kezdeményezésekhez, így az iskolában tanuló diákok korszerű és piacképes szakmát szerezhetnek maguknak.

A programra nagy volt az érdeklődés, a három nap alatt több mint 140 gyerek látogatta meg a tanműhelyet. Siroki Rékának tetszettek a különböző bemutatók, nagyon sok olyan tevékenységet látott, amit a hétköznapokban is érdemes ismerni. – Láttunk hegesztést, csavarozást, gépszerelést és szobafestést is. Minden szakma nagyon érdekesnek tűnik. Szerintem nagyon fontos, hogy alap szinteken ismerjük és értsük ezeknek a szakmáknak a lényegét, a hétköznapokban is nagy hasznát vehetünk egy-egy technikának – fogalmazott a kodályos tanuló, aki tervei szerint közgazdaságtant, gépészetet vagy informatikát tanul majd a jövőben.

A DISZI-ben novemberben nyílt napokkal is készülnek a továbbtanulni vágyóknak. Az intézmény népszerűsége egyébként töretlen, a kimagasló szakmai oktatásnak köszönhetően idén 250 új tanulóval bővül az iskola létszáma, így mára csaknem 800 tanuló jár az intézménybe.