Egy sajtótájékoztató keretein belül zárták le egyik sikeresen megnyert TOP-os pályázatot. A projekt keretein belül a Hatvani Napsugár Óvoda, a Hatvani Gesztenyéskert Óvoda, a Hatvani Varázskapu Óvoda és a Hatvani Csicsergő Óvoda tetőszerkezetére napelemes rendszereket építettek ki, mellyel az intézmények saját villamosenergia-igényüket tudják kielégíteni, ennek hatására pedig csökkennek a fenntartási költségek.

Horváth Richárd polgármester kiemelte: Hatvanban folyamatosan nő a gyereklétszám, bővülnek az óvodai csoportok, ezért a város vezetése nagyon fontosnak tartja az intézmények korszerűsítését. A mostani fejlesztések a megnyert TOP-os pályázat 22 millió forintos támogatásból és az önkormányzat 850.000 ft-os hozzájárulásából valósultak meg.

A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, a város összesen  5,5 milliárd forint értékben pályázott az elmúlt években, ebből azonban csupán a két legkisebb összegű projektet fogadták el a megyében. – Miután tavaly Lázár János miniszter is felszólalt ebben az ügyben, rávilágítva arra, hogy az elutasítások szakmailag indokolatlanok, némi szemléletváltás következett be a hatvani TOP-os pályázatok megítélésében. Azóta megnyertük a másfél milliárd forint értékű Zöldülő Város projektet, amelynek keretein beül megújul a könyvtár, a piac és a környező zöldterület. Ezekkel kapcsolatban hamarosan elindítjuk a közbeszerzési eljárásokat – mondta a városvezető.

A beruházás négy óvodát érintett, Tormáné Tóth Éva szerint ez hatalmas eredmény az intézmények életében. – A külső szigetelés, a geotermikus fűtés mellett napelemekkel is bővült a Hatvani Csicsergő Óvoda tetszőszerkezete, így az elmúlt években folyamatos a megújulás nálunk – mondta az intézményvezető.

A napelemes rendszerek kiépítése a pedagógiai programba is illeszkedik, hiszen a környezettudatos nevelésre a legtöbb intézményben nagy hangsúlyt fektetnek, a jó példamutatás pedig kiemelten fontos. – A megújuló energiaforrások előnyeit a gyerekeknek is tanítjuk, ők is sokat tudnak már a környezetvédelem ezen formájáról. A kicsik nagyon lelkesek voltak az építkezések alatt is, együtt tanultunk velük a napelemekről és az energiahatékonyságról – részletezte Varsányiné Kondek Mónika, a Hatvani Varázskapu Óvoda vezetője.

A projekt megvalósításakor megújuló energiaforrásból éves szinten több mint 158 gj kerül előállításra az intézményekben, és több mint 41 tonnával csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása.

Fotó: Albert Péter