A Hatvan TV legutóbbi Kommentár című műsorában Deák Andrea, Fehér Józsefné és Vincze Dániel intézményvezetők beszéltek arról, hogy sikeresen átálltak a digitális oktatásra a hatvani középiskolákban. Valamennyi igazgató arról számolt be, hogy a diákok és a tanárok egyaránt rugalmasak voltak, miután március 16. után új tanulási módszert vezettek be országosan a világjárvány miatt.

Elmondásuk szerint sok esetben a tanulók is kreatív és ügyes ötletekkel segítették a pedagógusok munkáját, az eredmény pedig rövid időn belül az lett, hogy zökkenőmentes napi rutinná vált a digitális oktatás. – Azt azonban ki lehet jelenteni, hogy bár működik ez az oktatási forma, a személyes jelenlétet mégsem pótolja igazán. Mind a diákok, mind pedig a tanárok arról számolnak be, hogy nagyon hiányzik nekik a közösség, az iskolába járás. A digitális oktatás valóban egy élhető megoldás, de meg kell találni benne a helyes arányokat, hosszú távon szerintem nem válthatja ki a megszokott pedagógiai módszert – mondta Fehér Józsefné, a Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium igazgatója.

Az intézményvezetők a jövő héten kezdődő érettségivel kapcsolatban azt fogalmazták meg, hogy bár sokkal nagyobb szervezést igényel a több napos esemény, mindenképp sikeresen le tudják majd bonyolítani a vizsgákat. – A higiéniai szabályok fokozott betartásával, valamint a személyes kontaktusok korlátozásával és a távolság betartásával megoldhatóak az érettségik. Most minden végzőstől fegyelmet és következetességet kérünk, hogy tartsák be a szabályokat. Ez az év másként alakult mint ahogy reméltük, de pozitívan kell gondolnunk az előttünk álló eseményekre – közölte Deák Andrea, a Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium vezetője.

Idén elmaradnak a ballagások és a szokásos szerenádok is a városban. Azonban minden intézményben gondoskodnak valamilyen formában arról, hogy a végzősök elbúcsúzhassanak egymástól és az osztályfőnököktől. – Tudjuk, hogy az elmúlt néhány hét nagyon sok nem várt feladatot hozott a végzősöknek, nagy rugalmasságot igényelt ez az időszak minden szempontból. Azonban mindenkit arra buzdítok, hogy legyen kitartó és céltudatos az előtte álló megmérettetéseken, és ne feledjék, hogy akaraterővel semmi sem lehetetlen – fogalmazott Vincze Dániel, a ESZC Damjanich János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója.

Az igazgatók külön búcsúztatókkal is készültek az elmaradt ballagások helyett. A Hatvan TV ma esti Kommentár című  műsorában valamennyi intézményvezető megosztja gondolatait a végzősök számára.