Legutóbb Kondek Zsolt és Czmorek Piroska volt a Hatvani Portrék vendége. A két előadót a hatvaniak már jól ismerhetik a program zenészeiként, most azonban ők ültek ki a közönség elé és mutatkoztak be közelebbről. Az eseményen szó volt közéletről, sportéletről, családról és politikáról is, azonban leginkább a zene állt az est középpontjában.

A két előadó gyerekkora óta képzi magát zeneileg, mindketten gitároznak, rendszeresen fellépnek a Szirkékkel,  Kondek Zsolt pedig aktív tagja a Shadows Cats nevű zenekarnak is.

Emellett mindkettőjüknek fontos a sportélet is: Czmorek Piroska a BSI futónagykövet, míg Kondek Zsolt a futballért rajong és vállal aktív szerepet az FC Hatvan klubnál is. Ezen kívül a közéletben is jelen van hiszen 9 éve önkormányzati képviselő. A testületben többek között a pénzügyi, az oktatási valamint a szociális és lakásügyi bizottság feladatait látja el. Legkorábban azonban a környezetvédelmi bizottságban tevékenykedett. – Nagyon sok környezetvédelmi mozgalom valósult meg az elmúlt időkben a városban. Rengeteg fát ültettünk közösen diákokkal, és rendkívül sikeres a Virágos Hatvan kezdeményez is. Igyekszem minden területen megfelelni a hatvaniak igényeinek, segíteni ahol tudok és megfelelni az elvárásoknak – közölte az önkormányzati képviselő.

Az eseményen Kondek Zsolt és Czmorek Piroska többször is énekekkel szórakoztatták a közönséget. A programon Czmorek Dorottya fuvolán játszott, Smindné Vereb Julianna prózával készült, valamint a Szirkék is felléptek.

Fotó: Bajzáth Gergő