Különleges műsorral készültek a gyermekek a Gesztenyéskert óvodában: egy mazsorett táncot mutattak be társaiknak. Ezt követően pedig egy, az ünnepre hangolódó, téli programot adtak elő. Az eredeti terv az volt, hogy ezt nyilvánosan, az újhatvani időseknek adják elő, ám a vírushelyzet miatt erre nem volt lehetőség. Így a Hatvan TV kamerái rögzítették a műsort. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan az óvodások kézzel is készítettek ajándékokat. – Minden évben készülünk valami különlegességgel, hogy a gyerekekkel együtt méltóképp ünnepeljük meg a karácsonyt. Idén azt találtuk ki, hogy nemcsak azt élhetik meg, hogy milyen jó ajándékot kapni, de az adni örömét is szerettük volna nekik átadni. Az óvodásaink így megtapasztalhatták, hogy milyen jó törődni embertársainkkal és még a legegyszerűbb ajándékok is mekkora boldogságot tudnak okozni – fogalmazott Bereczkiné Valter Anita.

A gyerekek kedd délelőtt csoportokba bontva látogatták meg az időseket, akiknek a meglepetéseket készítették. A kicsik lelkesen járták az újhatvani utcákat, hogy házhoz vigyék az örömöt. Ficsor Joakimné is örömmel nyitott kaput az óvodásoknak, a kicsiket aztán a háza teraszán látta vendégül. Ott a gyerekek egyesével odaadták neki a kézzel készített díszeket, a néni pedig mézeskaláccsal, szaloncukorral köszönte meg a törődést. – Ez egy tündéri kezdeményezés, hihetetlenül megható élmény benne részt venni. Sokat számít a gyerekek kedvessége, hiszen sokat vagyok egyedül, jól esik ennyi mosolygó arcot látni az otthonomban – mondta Ficsor Joakimné.

Kézzel készített díszekkel lepték meg az időseket – YouTube

Egy másik csoport pedig már a Béke út egyik háza előtt várakozott türelmesen, hogy a néni, akihez érkeztek, beengedje őket az udvarba. A gyerekek itt is átadták a meglepetéseket, és egy karácsonyi dalt is elénekeltek Rózsika néninek, aki mindezt szaloncukorral honorálta a kicsik nagy örömére. Az idős néni elmondta, tudta, hogy valamikor vendégei érkeznek, de ekkora meglepetésre nem számított. – Ebben a korban már minden apró ajándék nagy dolognak számít. Hihetetlenül boldoggá tettek engem most a gyerekek azzal, hogy meglátogattak, ettől szebb élményt nem is adhattak volna – fogalmazott Nagy Józsefné.

A gyerekek egyébként minden egyes ajándékot nagy gondossággal, lelkesedéssel készítettek, tudták, hogy később ezek a díszek majd egy karácsonyfa ékes darabjai lesznek valahol. – Én Télapó figurát készítettem, festékkel és ceruzával dolgoztam. Máskor is fogok kézzel készített ajándékot adni, látom, hogy nagy örömet okoztunk vele – közölte Balla Boróka.

A Gesztényéskert óvodásainak műsorát a nézők teljes egészében hétfő este, a 19 órai híradó után tekinthetik meg a Hatvan TV-n.

Fotó: Albert Péter