Rövidfilmek vetítésével és zenei előadással készültek péntek délelőtt a Grassalkovich szakiskolában az idei Baptista Művészeti Napokra. Az eseményen Révész Márk kürtművész és Cakó Ferenc animációs rendező, grafikus mutatkoztak be és hozták el munkásságukat a diákoknak. A program alaphangját rögtön egy pár perces kürt muzsika adta meg, Révész Márk azonnal közelebb hozta a tanulókat a hangszerhez. – A mai eseményen nemcsak játszani, hanem beszélgetni is fogok a hangszer történetéről a diákokkal. Engem ez a zenei eszköz évekkel ezelőtt teljesen elvarázsolt, pedig korábban zongorázni akartam, de ahogy megismertem a hangszert, inkább ezen a vonalon képeztem magam. Azóta szívesen mesélek a kürtről bárkinek, hogy minél többen rájöjjenek, mennyire sokoldalú és különleges hangszerrel van dolgunk – részletezte Révész Márk, aki 2018-ban kürt és furulya tanárként végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A fiatal művész az elmúlt években számtalan helyen megmutatta zenei képességeit, többek között Rómában, Prágában és Spanyolországban is játszott már nemzetközi zenekari, illetve szóló környezetben.

A program ezután Cakó Ferenc homokanimációinak vetítésével folytatódott. Cakó Ferenc amatőrfilmesből lett a Magyar Iparművészeti Főiskola alkalmazott grafikusa, majd a Pannónia Filmstúdió fő munkatársa. 1996-ban saját animációs stúdiót alapított. Filmjeivel szinte minden jelentős nemzetközi fesztiválon fődíjat nyert el (Krakkó, Cannes, Annency, Oberhause, San Francisco, Berlin). Hamu című filmjét Oscar-díjra is felterjesztették. Főbb műfajai a festményfilm, bábfilm, gyurma- és homokanimáció. Cakó Ferenc homokrajzaival a világ minden táján járt már, külföldi akadémiákon tartott speciális kurzusokat, hogy átadja tudását. Az utóbbi években egyedi, az általa 22 éve feltalált technikával készülő élő homokanimációival lép fel, hatalmas sikerrel. – Ez a műfaj rendkívül összetett és nagy szervezettséget igényel. A homokanimációs filmek egy másodperce huszonnégy kockát, azaz huszonnégy mozdulatot jelentenek. Gondoljunk bele, egy egyperces film az három-négy heti munka, valamint elképesztő türelem és koncentráltság kérdése. Emellett a zeneiség is nagy hangsúlyt kap a produkcióban, figyelni kell a kép és a ritmus összhangjára – mondta Cakó Ferenc animációs rendező.

A programon Szűk Balázs a művészekkel részletesen elbeszélgetett az alkotások születéséről, a háttérmunkákról, és arról az útról, amelyet bejártak az elmúlt években a hivatásukban. – Negyedik alkalommal rendezzük meg iskolánkban a Baptista Művészeti Napokat, idén is igyekeztünk érdekes és színvonalas programmal készülni a diákoknak. Összművészeti jelleggel tartjuk meg ezeket az alkalmakat, így a programokban többek között megjelenhet zene, tánc, mozgófilm, irodalom vagy képzőművészet is. Szeretnénk, ha a diákjaink minél színesebb képet kapnának a művészetekről, mert abban bízunk, hogy ezáltal ők is inspirációkat, ötleteket, ihletet meríthetnek a saját hétköznapjaikba – közölte a pedagógus.

Fotó: Albert Péter