Bontókalapácstól hangos mostanság az Ady Endre Könyvtár Kossuth téri épülete, a létesítményben ugyanis gőzerővel haladnak az átépítési munkálatok. A felújítás tavaly szeptemberben indult el, azóta pedig számos átalakulás történt az épületben. Először a tetőszerkezetet és az aulát bontották el, majd valamennyi belső válaszfalat és nyílászárót. Az építésből eddig 1300 köbméter bontási törmeléket szállítottak el, a munkafolyamatok összesen 1450 négyzetméteren zajlanak. – Komoly tempóban dolgoznak a szakemberek a területen, ha az időjárás is engedi, akkor az épület másfél hónap múlva szerkezetileg kész lehet. A könyvtár a felújítás után egészen új arcát fogja mutatni. A tervek szerint a földszinten lesz egy 100 négyzetméteres nagy előadóterem öltözővel ellátva, de ezen a szinten kap majd helyet a 170 négyzetméteres gyermekkönyvtár is. Az emeleten és a tetőtérben is tágas közösségi terek készülnek, többek között három klubterem és egy olvasóterem várja majd a látogatókat – részletezte Horváth Richárd polgármester.

A könyvtárat a Zöldülő Város projekt keretében újítják fel, erre másfélmilliárd forintot nyert Hatvan, ebből a piacot, a könyvtárat és a környező területeket is rendbe teszik. A könyvtár várhatóan őszre készül el.

Fotó: Albert Péter