Kedden 18:45-kor a SEHA – Gazprom Ligában lép pályára a Telekom Veszprém férfi  kézilabdacsapat, ahol az orosz Spartak Moszkva együttesével csapnak össze Moszkvában.

A hazai csapatot egy hatvani sportoló, Sisa Erhard is erősíti.  A fiatal tehetség Gyöngyösön kezdte pályafutását gyerekként, de hamar kiderült róla, hogy nagy lehetőségek rejlenek benne, jelenleg a Telekom Veszprém U21-es csapatában szerepel. – A fiamnak a mindene a sport, amióta átigazolt a Veszprémhez, napi háromszor emberfeletti tempóban, este fél 10-ig edz. Emellett iskolai kötelezettségeit is teljesíti, jelenleg is sportedzői szakra jár a középiskolában. Legfőbb célja a profi sportéletben való aktív részvétel, ez a moszkvai meccs is egy jó motiváció számára – mondta Sisa Richárd, Erdhard édesapja. – Tudom, hogy fiam győzni ment ki, mindent megtesz majd a sikerért. Én jó szereplést várok el tőle, tisztes helytállást – tette hozzá az édesapa.

A találkozót élőben közvetíti a Spíler TV csatornája 18:45-től.