Szombaton 9 órától várták a veszélyes hulladékokat a Népkertben. A kezdeti órákban nagyon sokan jöttek egyszerre, hosszú kocsisor várta, hogy sorra kerüljön. Több kamion és konténer is állt a területen: ezekre lehetett ingyen leadni az otthon felhalmozott veszélyes hulladékokat. Hűtőszekrények, televíziók, monitorok, asztali számítógépek, porszívók – nagyon sok, már nem működő elektronikus készüléket hoztak a helyszínre. Az elhasznált, szükségtelen gumiabroncsokat, festékeket, vegyszereket, gyógyszereket is átvették.

Kondek Zsolt önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat minden évben két alkalommal tart ilyen gyűjtést. Ugyanakkor a Csányi úton egész évben működik a hulladékudvar, adótartozás terhe nélkül, és bizonyos mennyiségi korlátok mellett oda is ingyenesen lehet elvinni a hulladékokat.

Fotó: Albert Péter