Szombaton ismét minden a futballról szólt az Ötös iskola tornatermében, ugyanis 15. alkalommal rendezték meg benne a maratoni foci sportrendezvényt. A tornát a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat  korábban egy drogprevenciós pályázat keretében hozta létre azzal a céllal, hogy alternatívát nyújtsanak a fiataloknak a szabadidő hasznos eltöltésére. A rendezvény azonban évről évre egyre népszerűbb lett, így mára már hagyománnyá vált a bajnokság. A kezdőrúgást idén is Horváth Richárd polgármester tette meg, ezzel elindítva az egész napos sporteseményt.

– Idén nyolc csapat és csaknem száz játékos vett részt a programon, ezzel is hirdetve a futball szeretetét. A játékosok minden évben komolyan veszik ezt a megmérettetést, idén sincs ez másképp, röpködnek a gólok, és hatalmas rúgásokból sincs hiány – mondta Gulyás Beáta, a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat szakmai vezetője. A maratoni foci főszervezője kifejtette, hogy idén is fontos része a programnak a jótékonykodás. A nevezési díjakból rászoruló családokat támogatnak.

A torna bajnoka idén a KEX csapata lett.

Fotó: Albert Péter