Ma este a Hatvanikum című műsorban Monori Géza és Monori Gézáné mutatkoznak be a Hatvan TV nézőinek. A pedagógus házaspár 33 éven keresztül egy tantestületben tanított a Hatvani 5. Számú Általános Iskolában, ám őket nemcsak a szerelem, de a szenvedélyes hivatástudat is összekötötte. A ma esti műsorban Géza bácsi és Nóra néni közösen vallanak a 43 év óta tartó sikeres házasságukról, valamint az oktatás szeretetéről, melyet mindketten élvezettel műveltek életpályájuk alatt. A műsorban kiderül az is, hogy  Monori Géza húsz évig edzette az utánpótlás játékosokat a hatvani kinizsin, immáron negyvenharmadik éve pedig az 5.Számú Általános Iskola tanáraként segíti diákjait. A hatvani edző kitér az utánpótlásnevelés fontosságára, valamint az elmúlt évtizedek sikereire is. Az pedig, hogy hogyan emlékeznek Monori Gézára a régi tanítványok,  pályatársak, szintén kiderül a ma esti műsorban.

A Monori Gézával és feleségével, Nóra nénivel készült portrét a 19 órai Híradó után tekinthetik meg a nézők, majd azt követően a Hatvan TV YouTube csatornáján is elérhető lesz az adás.

HATVANIKUM 13 – Monori Géza és Monori Gézáné portré – YouTube