Összepakolt festékes vödrök és egyéb munkaeszközök árulkodnak arról, hogy a Hatvany Lajos Múzeumban már végeztek a falak kifestésével, most már minden terem a végleges állapotában és színében várja a Munkácsy-kiállítás képeit. A tárlat március 17-én nyit, ezt megelőzően azonban számos előkészületet kellett végrehajtani az intézményben. A munkafolyamatokkal azonban jól haladtak a szakemberek, szinte már minden készen áll a nagyszabású kiállítás fogadásához.

– A tárlat Mosonmagyaróvárról érkezik, ahol március 8-ig látogathatja a nagyközönség, jövő hét közepén pedig már Hatvanban lesznek a műtárgyak. Mindeközben itt is zajlik a kiállítás arculatának pontos megtervezése, a szakemberek azt térképezik fel, hogy melyik festmény hogyan fér majd el a falakon – mondta Kökény Ferenc, a Hatvany Lajos Múzeum igazgatóhelyettese.

A bemutatón többek között itt lesznek az Ásító inas, az Önarckép és a Krisztus a sziklasírban alkotások is. A szervezők nagyon sok érdeklődőt várnak a bemutatóra, nemcsak Hatvanból, hanem az ország más településeiről is, számos csoport már előzetesen is bejelentkezett a tárlatra.

A tárlatra a teljes áru belépő 2000 Ft-ba kerül majd, míg diákoknak, valamint a 62 év felettieknek pedig 1000 Ft lesz a jegy.