Gőzölgő kémcsövek, lángoló kezek, elektrosztatikus kicsapódások és fényes plazmacsövek – ez csupán néhány jelenség, amelyet azok láthattak, akik ellátogattak a Kísérletbazár programra a Bajzába.

A nagyszabású természettudományokra épülő találkozót negyedik alkalommal rendezték meg az intézményben, ahová az ország több pontjáról érkeztek kiállítók. Így például képviseltette magát a Magyar Tudományos Akadémia Kutatóintézete, a Budapesti Műszaki Egyetem, az ELTE, a Miskolci Egyetem, valamint a Paksi Atomerőmű csapata is. – A rendezvény célja a természettudományok népszerűsítése, valamint hogy a diákok közelebb kerüljenek a fizika-kémia látványos világához. Büszkék vagyunk arra, hogy itt a Bajzában kiváló körülmények között tanulhatnak a diákok, és magas fokú szakmai tudást igyekszünk nekik átadni. Azt szeretnénk, ha a egyre többen nyitnának a műszaki és természettudományos területek felé, és tanulnának tovább főiskolákon, egyetemeken ezen témákban – mondta Sevella Judit, főszervező.

A rendezvényre több mint kétezer vendéget vártak, az érdeklődés hatalmas volt az iskolában egész nap. A kiállítók igyekeztek a leglátványosabb kísérleteket elhozni a látogatók számára. – Nekem a fénytani, optikai kísérletek tetszettek a legjobban, a jövőben is szeretnék természettudományokkal foglalkozni – mondta Andó Marcell, aki Budapestről érkezett az eseményre. – Nekem az a kísérlet tetszett a legjobban, amelyet az egyik 12.-es osztály mutatott be. A teszt során az anyag változtatta a formáját és a halmazállapotát, nagyon látványos volt a változás – mondta Balogh Boglárka.

A programra nemcsak a hatvani általános iskolákból, hanem egri és budapesti intézményekből is nagyon sokan érkeztek, a természettudományi előadások és bemutatók egészen délutánig tartottak az iskola több pontján.

Fotó: Albert Péter