Csak egy egyszerű mozdulat és ilyen könnyen lehet is tölteni az elektromos autókat. Minderre pedig ingyen van lehetőség és a parkolásért sem kell fizetni. Pár hete már zajlott a próbaüzem, most pedig hivatalosan is átadták az új töltőállomásokat. A Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola és az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola mellett is kettő- kettő autót lehet egyszerre tölteni.

– Az elektromos autók a jövő útját mutatják, és egyre több hatvani közlekedik ilyen járművel, ennek kapcsán itt Hatvanban is komoly igény merült fel arra, hogy az elektromos töltőállomások számát bővíteni kell. Óhatvanban és Újhatvanban is két töltőállmást adtunk át, így összesen már nyolc ilyen berendezés található a városban – részletezte Horváth Richárd polgármester.

Hozzátette, hogy a város, csaknem 5 millió forintot nyert a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett „Jedlik Ányos Terv” pályázatán, amihez az önkormányzat plusz még négy millió forintot is biztosított, hogy létrejöhessen az elektromos töltőállomás.

A minisztérium pályázatának célja, a közlekedésből származó üvegházhatású gázok emissziójának csökkentése, és az ország környezetkímélő gépkocsikkal történő átjárhatóságának megteremtése. Mindemellett arra törekednek, hogy a töltőpontok a felhasználók mindennapi életteréhez legközelebb kerüljenek.

– A mi márkakereskedésünk tapasztalata szerint egyre több elektromos autó kerül fogalomba. Két évvel ezelőtt ez a növekedés számunkra is elképzelhetetlen volt. Az elektromos autók forgalomba helyezésével csökken a környezetszennyezés, illetve használat közben nincs károsanyag-kibocsátás – mondta Képe Tibor, a Hyundai Hatvan Márkakereskedés üzletvezetője.

Hatvanban, a most átadott állomások mellett a Hyundainál, a Nordfilmnél és a Pennynél is van ilyen állomás, de az épülő sportcsarnokhoz is terveznek, valamint úgy tudjuk, a Lildl is szeretne ilyet kialakítani a parkolójában.

Fotó: Albert Péter