Megszokott látvánnyá vált, hogy a patikák előtt hosszú sorokban várakoznak az emberek, hogy egyesével bejussanak a gyógyszertárakba. Már a koronavírus-járvány hazai kirobbanása előtt is érezhető volt, hogy a fogyasztók mindenhol a kézfertőtlenítőket, szájmaszkokat keresték, de amióta igazolt esetek is vannak Magyarországon, négyszeresére nőtt a forgalom a gyógyszertárakban, bioboltokban és drogériákban országszerte.

– A vásárlások jelentős része a házi patikák feltöltését szolgálta, illetve nagy számban megjelent azoknak a krónikus betegeknek a gyógyszerigénye, akiknek a veszélyhelyzet kihirdetését követően az orvos akár 2-3 hónapra előre is felírta a gyógyszereit. Gyógyszerhiány nincs, az utánpótlás azonban éppen a hatalmas kereslet miatt jelentősen lelassult, de mindez a logisztikai rendszer túlterheltségét tükrözi, gyógyszerhiánytól alapvetően nem kell tartani – közölte Lestyán Balázs patikus. Hozzátette: a legtöbben multivitaminokat, C- és D-vitaminokat keresnek, de jól fogynak az immunerősítő cseppek is. Hatalmas a kereslet a kézfertőtlenítőkre és szájmaszkokra, ez azonban országosan hiánycikknek számít a nagykereskedésekben. Éppen ezért egyes patikák saját készítésű kézfertőtlenítőket kezdtek el gyártani a gyógyszertári laborokban, hogy ki tudják szolgálni a megnövekedett keresletet.

A bioboltokban és drogériákban is embert próbáló időszak zajlik, a vásárlók itt is tömegesen jelentek meg, hogy vitaminokat, fertőtlenítőket és egyéb immunerősítőket vásároljanak maguknak. – Szinte minden vevő visz valamilyen C-és D-vitamin készítményt, de jól fogynak a homoktövisvelő termékek, és az egyéb magas hatóanyagtartalmú gyümölcskoncentrátumok, étrend-kiegészítők. Az emberek ezekben az időkben stresszesek, ezért megnőtt a kereslet a vérnyomáscsökkentő kapszulákra, illetve nyugtatókra. De az idegességtől felerősödtek a refluxos panaszok is, így többen viszik az erre javallott teákat – mondta Szalontai Ildikó, az Egészség Liget biobolt vezetője. Hozzátette: folyamatosan nagy a kereslet a kézfertőtlenítőkre, teafa olajra, sőt még az élesztőre is. Ezeket azonban nehezebben tudják beszerezni a nagykereskedésekből, így részben akadozik az ellátása ezeknek a termékeknek.

A gyógyszertárakban, illetve az egyéb drogériákban, élelmiszerboltokban arra kérik a vevőket, hogy legyenek türelmesek, az ellátás folyamatos, az ott dolgozók pedig mindent megtesznek azért, hogy ki tudják szolgálni a megnövekedett forgalmat.

Kezdőkép forrása: google.com