Péntek délután Arany János városában, Nagykőrösön rendezték meg a 25. Virágos Magyarország verseny díjátadó ünnepséget. A rendezvényre nagyon sokan érkeztek, hogy átvegyék a nekik járó elismerést. Idén 324 település nevezett be a megmérettetésbe, mely az elmúlt negyed évszázad egyik legnagyobb nevezési létszámának számít. A környezetszépítő versenyről kijelenthető: ez az egyik legtöbb embert megmozgató ügy ma Magyarországon, mely közvetve három millió honfitársunkat érint. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója hangsúlyozta: az ügynökség nagyon büszke arra, hogy az elmúlt évtizedek alatt közel hétezer résztvevő nevezett be az egyre népszerűbb versenyre.  –  A megmérettetés kiváló lehetőség arra, hogy kifejezzük vendégszeretetünket és megmutassuk a közösség erejét – közölte Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.

A köszöntő beszédek után következett az elismerések átadása. Idén is többféle kategóriában díjazták a versenyzőket. Hatvan a Magyar Tájépítészek Szövetségének díját vehette át az ünnepségen, méltatva ezzel a város épített természeti kincseinek szépségét, a város kellemes arculatát. A díjat Horváth Richárd, polgármester vette át. – Nagyon büszke vagyok arra, hogy idén is elhoztunk egy díjat erről a versenyről. Az elismerés átadásakor kiemelték a Grassalkovich – kastély parkját, a Városháza előtti főtér színes arculatát, a település több turistavonzó attrakcióját – mondta a városvezető. Hozzátette: a fejlődés nem áll meg jövőre sem. A főtér arculata tovább szépül a felújított könyvtárral, új zöldövezeteket fogunk még élhetőbbé tenni, és a közterek is tovább fognak szépülni.

A Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen közel 100 díjat osztottak ki. A nagyszabású, jubileumi díjátadón öt település kapott fődíjat: Szolnok -50 ezer fő feletti -, Nagykőrös  – 50 ezer fő alatti – , Csemő  -1 ezer felett-, Dozmat  -1 ezer fő alatti – és Budapest IV. kerület -Budapesti kerületek – kategóriában.

A programon a Vasutas Települések Szövetsége is díjat adott át, melyet a szövetség elnöke, Horváth Richárd polgármester nyújtott át Kelebia település képviselőjének.

Az MTÜ a 25. jubileum alkalmából minden pályázó településnek facsemetét, egy oszlopos gyertyánt ajándékozott.

Fotó: Albert Péter