Múlt héten tombolt a kánikula, napközben a hőmérséklet tartósan meghaladta a 30 Celsius fokot is, ez a hőség pedig megviseli az emberi szervezetet. A héten már érkeztek frissítő záporok a térségünkbe, de a nyár biztosan tartogat még forró napokat, ilyenkor pedig különösen oda kell figyelnünk testünk jelzéseire. Hőség idején fokozottan figyeljünk a gyermekekre és az idősebbekre. Hőháztartásuk igen érzékeny és könnyen felborul, így sokkal hajlamosabbak a kiszáradásra. Csecsemőknél fokozottan figyeljünk a folyadékbevitelre. Az anyatej mellé adhatunk gyengére főzött teát, vagy visszahűtött forralt vizet. Ha fejfájást, szédülést, hányingert, szájszárazságot érzünk, mindenféleképpen igyunk folyadékot, mert ezek a tünetek jelei a kiszáradásnak. A magas cukor- és sótartalmú ételek, édességek folyadékot vonnak el szervezetünkből, így lehetőleg mellőzzük fogyasztásukat. Déry Károly háziorvos elmondta: a napi 3-4 liter folyadék nagyon fontos a szervezet számára, lehetőleg tartalmasabb limonádé, hideg gyümölcstea, ledús gyümölcsök, levesek formájában pótoljuk a folyadékveszteséget.

A szakember hozzátette: a hőségben az éjszakák is megviselik a szervezetet, de sokat tehetünk azért, hogy elviselhetőbb legyen a meleg.- Aki klimatizált lakásban él, számukra elviselhetőbb a meleg, de érdemes párszor szellőztetni ott is, hiszen az elhasznát levegő sem egészségeg. A ventillátor is sokat segíthet a forró napokban, melyet ha nem közvetlenül a testünkre irányítunk, akkor nagyon jól mozgatja a szobában a levegőt, és nem okozhat gondot. A ventillátor elé érdemes két fagyasztóból kivett vizes palackot állítani, így hűsítő levegőt teremthetünk a szobában – részletezte Déry Károly. Hozzátette: lefekvés előtt érdemes zuhannyal felfrissíteni magunkat és vizes testtel lepihenni, ez is hűti a szervezetet. De hasznos tanács még az is, ha reggel egy lepedőt összehajtva fagyasztóba teszünk és éjszakára azt terítjük magunkra.

Fontos még hangsúlyozni, hogy bárhová is megyünk, napközben mindig gondoskodjunk folyadékról, vigyünk magunkkal vizet. Azonban ha lehetséges 11 és 15 óra között kerüljük a napon tartózkodást, legfőképp a napozást, mert a szakemberek szerint ilyenkor érik a legnagyobb szögben bőrünket a káros napsugarak.

A meleg időjárást természetesen a vízparton vagy a strandokon lehet a legjobban elviselni. A hétvégén a hatvani strandon is nagyon sokan élvezték a víz hűsítő hatását, a két napban több mint 3300 látogatója volt az intézménynek.

Kezdőkép: Albert Péter