Május utolsó vasárnapja gyereknap, így a kicsik ünnepén minden évben rengeteg rendezvény, program várja a lurkókat. Az ünnep célja, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, ezen a napon az övék legyen minden figyelem. Hatvanban ezúttal is számtalan érdekes programmal készülnek a szervezők, többek között lesz aszfaltrajzverseny, 7-es rúgó verseny, élőszavas mesemondás, kézműves foglalkozás, de ezen kívül több játékos élménnyel is készülnek a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. – A programok délután két órakor kezdődnek a főtéren, ahová szeretettel várjuk a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt. Elsőként a Hatvani Dream Kutyaiskola bemutatója lesz látható, utána pedig a Fortuna TSE szórakoztatja a közönséget. Lesz ezen kívül élő dínó show is, illetve 18 órától fellép a Hiszi a Piszi! zenekar is – részletezte Lestyén Balázs alpolgármester.

A gyermeknapról persze nem hiányozhatnak a vattacukrosok, lufi- és édességárusok sem, és természetesen a vidámparki játékok is várják a főtérre kilátogatókat.

A jó programokra egyébként nem kell vasárnapig várni, ugyanis szombaton a Hatvani Tűzoltóságon nyílt napot tartanak, ahol a gyerekek beülhetnek a tűzoltó autókba, közelről megnézhetik a technikai berendezéseket, és egy pár percig a lánglovagok helyébe is képzelhetik magukat.