A Hatvani KSZSE női felnőtt csapata szombaton játszotta a bajnokság soron következő mérkőzését. A Szepa KSE otthonába látogattak, akikkel szemben az őszi bajnoki fordulóban is nagy gólarányú győzelmet arattak a lányok. Ez most sem történt másképp, hiszen 30 góllal sikerült legyőzniük a bajnoki tabella utolsó helyezettjét.

Király Ramóna, a csapat játékos-edzője úgy véli, hogy a mérkőzés fő pozitívuma az volt, hogy a jegyzőkönyvben szereplő játékosok közül mindenki pályára lépett, és élt is ezzel lehetőséggel, legalább egy gólt minden mezőnyjátékosnak sikerült szereznie. – Egy sok gólos mérkőzésen sikerült nagy gólarányú győzelmet aratni, bár viszonylag sok kapott góllal zártuk a mérkőzést, ez lehet az egyetlen negatívum, amit megemlíthetek – részletezte Király Ramóna, a csapat játékos-edzője.

A Hatvani KSZSE női felnőtt csapata március 8-án, 11 órától játssza a bajnokság soron következő mérkőzését a Dabasi KC VSE csapatával.