Kőkeményen röpködtek a korongok vasárnap délután a Hatvani Gigászok jégpályáján, ahol az U16-osoknak szerveztek bajnokságot. A tornán három csapat mérte össze tudását, a Hatvani Gigászok mellett a Szeged és a Ferencváros jégkorong csapatai is képviseltették magukat.

Szőke Attila, a hazaiak edzője elmondta: amióta a Gigászoknak saját jégpályájuk van, sokkal többet tudnak edzeni a gyerekek, és mindez az eredményeken is meglátszik. Az U14-es csapat feljebb lépett egy csoportot, de az U12-esek is sorra aratják a győzelmeket. Folyamatosan erősödik az U8 és U10 korosztály is, ők is hamarosan bajnokságon indulnak. A vasárnapi mérkőzések pedig bebizonyították, hogy a gigászok U16-osai is kőkemény ellenfelek lehetnek még az olyan erős csapatoknak is, mint a Szeged és a Ferencváros. – A tornát a szegediek nyerték meg, a Gigászok pedig 6:2-re megverték a Fradit, ezzel pedig második helyen végeztek a mieink. Mindkét ellenfelünknek évtizedek óta saját nagypályája van, rutinosan versenyeznek, mi mégis tudtunk szép eredményeket produkálni – számolt be Szőke Attila a versenyről.

A Hatvani Gigászok edzője hozzátette: több tornát fognak még szervezni a hatvani jégpályán, december 28-án például mini bajnokság lesz, de egy nemzetközi lány verseny is szervezés alatt áll. A pályát emellett a környékbeli hokicsapatok is látogatják, legutóbb Gödöllőről, Isaszegről és Dányról érkeztek gyerekek edzeni.

Fotó: Albert Péter