Folytatódott a 40. Karácsonyi Teremlabdarúgó Kupa a Kodályban. Reggel nyolc órától 24 csapat próbált bejutni a középdöntőbe, közülük a Trium SC, a Góliát juniors, a Perla-X és a KEX csapat tagjai győzedelmeskedtek. A felnőtt bronzéremért végül a Trium SC és a Kex csapat játszott, melyet végül a Trium SC nyert el. A döntőben a Góliát juniors és a Perla-X mérte össze tudását. A mérkőzésen a Perla-X erősen kezdett, a 12. percben a csapat megszerezte az első gólt, és ezzel a lendülettel folytatták a meccset. Az utolsó percekben a Góliát szépített, végül 4:1 lett az eredmény, így a kupát a Perla-X nyerte el.

A szenior 3.-4. helyért az Azzurro és a Szekrényes optika team versengett, végül az Azzurronak sikerült a kapuba találnia, így ők lettek a bronzérmesek. Itt a döntőt a Fermester és a Perla-X játszotta. A mérkőzésből a Perla-X került ki győztesen.

Ofella Zoltán elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan magas színvonalú mérkőzések zajlottak a tornán. – Idén kevesebb csapat volt a felnőtteknél, viszont kiemelkedően jól teljesítettek. A szenior kategória egy új kezdeményezés, ami szerintem nagyon jól sikerült. Mindenki, aki tehette a maximumot hozta ki magából, nagyon erős csapatok vettek részt ezen az eseményen – részletezte Ofella Zoltán, az FC Hatvan elnöke.

A torna végén díjazták a legjobb kapusokat is. Felnőtt férfi korosztályban Bódi Kristóf, szenior kategóriában pedig Sánta János védte ki a gólokat a leghatékonyabban. Az idei Karácsonyi Teremlabdarúgó Kupa legjobb játékosai Besenyei Ferenc és Tari Zoltán lettek. A gólkirálynak járó elismerést László Dávid, szenior kategóriában pedig Babka Roland vehette át.

A kupán a Magyar Média Válogatott is részt vett, akik izgalmas bemutató mérkőzéssel színesítették az eseményt.

Fotó: Bajzáth Gergő