A terveknek megfelelően halad a sportcsarnok építése. A területen folyamatosan dolgoznak a munkások, rengeteg munkagép tevékenykedik az építkezésen. Május végén beszámoltunk arról, hogyan érkeztek a városba az egykori cukorgyár területén épülő sportcsarnok főtartói. A vasbetonelemek 47 méter hosszúak és egyenként 56 tonna súlyúak. Nem sokkal később már be is építették mind a hét darabot, ezek tartják a födémet. Ezután a főtartók beépítésével párhuzamosan megkezdődött az acél merevítések elhelyezése is. A tetőszerkezet is teljesen elkészült az elmúlt hetekben, így ma már a tetőpaneleket helyezték rá az épületre.  Horváth Richárd polgármester elmondta: felemelő élmény látni azt, hogy ilyen tempóban és ekkora erővel épül a sportcsarnok, sok küzdelem és nehézség árán ugyan, de hamarosan célt ér ez a projekt is. – Már a tetőszerkezet is elkészült, a tetőpanelek felhelyezése zajlik épp a létesítményen. A szakemberek szeirnt augusztus végére, szeptember elejére le tudják zárni az épületet, utána következik a szigetelés, a belső munkálatok és a környező területek szépítése – részletezte a városvezető.

A csarnokot két oldalról is meg lehet majd közelíteni, a Boldogi útról és a Randóti tér felől is. Utóbbi lesz a főbejárat, itt építik majd ki a parkolókat, a buszfordulókat. A tervek szerint jövő év elejére minden teljesen elkészülhet.

Fotó: Szabó Béla, Albert Péter