A Szirkék kórus adott elő adventi koncertet vasárnap délután a Daliban. Ezt követően a Kossuth téren Kecskés Attila plébános meggyújtotta a város adventi koszorújának negyedik gyertyáját, ezennel teljes fényével ragyog a koszorú mind a négy lángja. A katolikus plébános beszédében elmondta: manapság az adventi időszakot nagyon sok zűrzavar, elidegenítő zaj veszi körül, leginkább a templom meghitt csöndje adhat lehetőséget a befelé fordulásra és az elmélyülésre.

Kecskés Attila kiemelte: a globalista világ teremtett káoszában csakis Isten adhat megnyugvást és kegyelmet, a zűrzavart a belőle áradó renddel és a tőle kapott szabadsággal lehet ellensúlyozni. Aki Isten tervét követi, az kegyelmet és szabadságot kap. – Nem a félelemnek van itt az ideje, hanem a reménynek. Csakis Istennél találunk kegyelmet. Bármilyen üldözöttség, félreértés, nehézség is vesz bennünket körül, ha Istennel szorosan együtt vagyunk, akkor a kegyelem idejét éljük, amit mindenhová magunkkal viszünk – fogalmazott Kecskés Attila.

Immáron az adventi koszorú mind a négy gyertyája ég. Pár nap múlva a világra ráköszönt a Szenteste, ekkor ünnepeljük Jézus Krisztus születését.

Fotó: Albert Péter