Délelőtt megérkezett hosszú útjáról a Mikulás a Hatvani Napsugár Óvodába. A gyerekek izgatottan várták az érkezését, dalokkal és versekkel is készültek a nagyszakállúnak. Az előadások után a Télapó kiosztotta a jól megérdemelt csomagokat, amikben olyan finomságok voltak, amit a kicsik szeretnek. Voltak, akik bátran mentek a Mikulás elé, de a legtöbben inkább félénken közelítették meg a híres piros ruhást. A Mikulásnak voltak segítői  is, az ajándékokat Smidné Vereb Julianna önkormányzati képviselővel és Horváth Richárd polgármesterrel közösen osztották ki.

A közös csoportképek elkészítésénél azonban mindenki sokkal magabiztosabb volt, az óvodások együtt állták körbe a Mikulást, hogy megörökítsék őket egy fotón. A nagyszakálú pedig minden gyermeknek megígérte, ha jól fognak viselkedni, akkor jövőre is eljön hozzájuk és ismét meglepetéseket fog hozni nekik.

Debreceni Viktória és Molnár Tamara azt mondták, nagyon várták már a Mikulást, még levelet is írtak neki és. – Kértem egy robot kutyust, amit lehet tanítani, és szeretnék jó sok gyurmát is. A családommal már nagyon vártuk az ünnepeket, feldíszítettük a házunkat is – mondta Debreceni Viktória. – Egy játszószőnyeget kértem erre az ünnepre, de nagyon örülök a csokiknak is és nagyon jó volt látni a Mikulást – részletezte Molnár Tamara.

A Télapó sok jó gyerekkel találkozott ma és köszönetét fejezte ki a szeretetért, amit tőlük kapott. – Mindig nagy örömmel jövök ebbe a városba, ugyanis nagyon sok itt a jó gyerek. Mindig nagyon kedvesen fogadnak, mosolyognak rám és énekelnek nekem – mondta a Mikulás. A télapó még marad a városban, holnap tovább folytatja útját a hatvani óvodákba, bölcsődékbe és iskolákba is ellátogat.

Fotó: Albert Péter, Rozgonyi Dezső