A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába érkezett bejelentés 2019. március 24-én 10 óra körül, miszerint egy hatvani, egyedül élő 84 éves asszonyt több napja nem láttak a szomszédok, illetve hozzá nem tudnak bejutni.

A körzeti megbízott a mentőszolgálat munkatársaival közösen érkezett a helyszínre és a zárt bejárati ajtót betörve jutottak be a házba, ahol az egyik szobában a földön fekve megtalálták az idős nőt.  Ő elmondta, hogy elesett, fáj a lába és nem tud felállni. A mentősök a sérültet a helyi kórházba szállították – számolt be róla a police.hu.