Már jóval 11 óra előtt sokan várakoztak a hatvani főtéren, hogy találkozhassanak az igazi finn Mikulással, Joulupukkival.

A jégpálya mellett felépített színpad előtt hosszú sorokban várakoztak a gyerekek és szüleik, hogy közös fotót készítsenek a nagyszakállúval. A gyerekek kedvencét elsőként Horváth Richárd, polgármester köszöntötte a színpadon, aki örömét fejezte ki azért, hogy Magyarországon Hatvan az első vidéki város, ahová ellátogat az idén. A főtéren ekkorra már óriási tömeg gyűlt össze, mindenki részese akart lenni annak az érzésnek, hogy a közelében tudhatja a világjáró Mikulást. Joulupukkit a színpadon ünnepi dalokkal várták a gyerekek, aminek nagyon örült és láthatóan meghatódott. Ezután eljött a közös fotózások ideje, a gyerekek 10 – 12 fős csoportokban mehettek fel a színpadra, így készültek el a közös fényképek a Mikulással. – Mi ott voltunk a kórusban, akik énekelhettünk a Mikulásnak. Hihetetlen jó élmény volt közel lenni hozzá, pont ilyen kedvesnek képzeltük el őt – mondta Ambrus Nadin és Balogh Rubina. Hacsavecz Katalin két unokájával érkezett Markazról, ők már órákkal a kezdés előtt sorba álltak. – Nagyon vártuk már az őszszakállút, erre az alkalomra külön mikulásos pulcsit is felvettünk – mondta lelkesen a nagymama. – Azt tudom a Mikulásról, hogy nagy fehér szakálla van, szereti a gyerekeket és mindig nagyon kedves. És persze ajándékokat is osztogat, ezért várom már, hogy feljussak a színpadra a kishúgommal – tette hozzá Rostás Bendegúz.

Joulupukki pedig szüntelen mosollyal és nagy örömmel üdvözölt minden gyermeket a főtéren, az ő kedvessége és szeretete azokhoz is eljutott, akikre nem került sor, hogy közös képet készítsenek vele. Az igazi finn Mikulás pedig egy üzenetet is küldött a helyi gyerekeknek.  – Mindenkivel úgy viselkedjetek, ahogyan az Ti is szeretnétek, hogy veletek bánjanak – mondta Joulupukki.  Evvel a gondolattal üzente a nagyszakállú azt, hogy a gyerekek legyenek jók és bízzanak a Mikulás kedvességében és ajándékaiban.

Joulupukki minden városban másfél órát tud maradni, így délután elbúcsúzott a hatvani gyerekektől és magával vitte a sok tőlük kapott levelet és ajándékot. Az igazi finn Mikulás legközelebb december 4-én Kecskeméten látogatja meg a gyerekeket.

Fotó: Albert Péter