Alsókörtvélyes, Lesznai Anna szülőfaluja egy 1600 lelket számláló település Szlovákiában, azonban jelentős múltra tekint vissza, hiszen a helybéliek a hétvégén ünnepelték a falu fennállásának 770. évfordulóját. Ez alkalomból látták vendégül a hatvani delegációt azzal a szándékkal, hogy hivatalosan összekössék a két települést. A helyi művelődési házban ünnepélyes keretek között írta alá Ján Fencák, Alsókörtvélyes polgármestere és Horváth Richárd, Hatvan polgármestere a testvértelepülési megállapodást.
Horváth Richárd rámutatott, hogy több területen tervez együttműködést a két település. Kulturális és pályázati lehetőségek is szóba kerültek a találkozón. A polgármester hozzátette, hogy kivételes vendégszeretettel fogadták Szlovákiában a hatvani delegációt. Leszögezte: bízik benne, hogy több elképzelést valósítanak majd meg közösen.
Ján Fencák, Alsókörtvélyes polgármestere elmondta, hogy a két települést összekötő közös történelmi értékeket szeretnék részletesebben bemutatni. Hozzátette: Lesznai Anna emlékét kiemelten ápolják Alsókörtvélyesen, hiszen a falu történetének leghíresebb alakja. Az írónőt oly sokszor megihlető kastélyt is felújítanák pályázati forrásból.
Szinyei András hatvani alpolgármester szerint, az egyik legjelentősebb megállapodást kötötték most meg, hiszen a két település múltja és történelmi értékei összekapcsolódnak.
Horváth Richárd polgármester, Szinyei András alpolgármester, Papp István és Basa Zoltán képviselők, valamint a hatvani delegáció tagjai megismerhették a szlovák faluban a hagyományokat, népdalokat, művészeti ágakat és a gasztronómiát is. A település jubileumi rendezvényén pedig számos program Lesznai Annáról szólt, kiállítás nyílt a képeiből, illetve a róla készült fotókból, valamint egy előadás keretében is méltatták a költőnőt. Alsókörtvélyes Hatvan hetedik testvértelepülése.