Hagyományosan az Ady Endre Könyvtár ad otthont a Hatvani Kalendárium bemutatójának, és már az is megszokott, hogy minden évben szűkösnek bizonyul erre az intézmény terme. Nagyon sokan érdeklődnek a kiadvány iránt, aminek a borítóján most, a nemrégiben felavatott Gáspár András szobra látható. Horváth Richárd polgármester úgy véli: kifejezetten erős a helytörténeti része a kalendáriumnak, külön kiemelte a Pálhidy Mihályról szóló részt, mivel úgy véli, az állomásfőnök fontos személyiség a városban, többször kiállt a hatvaniak mellett. Már 1999 óta készíti el a könyvtár a kalendáriumot, ami a jövő nemzedéke és a jelen kor számára is iránymutató, eddig összesen 22 kötet jelent meg.

Bacsa Tibor főszerkesztő szerint Hatvanon kívül egyetlen magyar településnek sincs ilyen időtávlatot felölelő dokumentatív kiadványa, amely rendszeresen összefoglalja, hogy mi is történt az adott településen. Kassa András hiánypótló írása is megtalálható benne, amiben olyan leletekről számol be, amik magasabb szintre emelik a Hatvani-kultúra megítélését. Olvashatunk a török hódoltság koráról, valamint a vasútállomás bombázásáról. Most is fellelhetőek benne az elmúlt év legfontosabb eseményei, történései, fejlesztései, a választások eredményei vagy éppen hatvaniak sportsikerei. Hangsúlyos szerepet kaptak a hatvani szerzők, így többek között Balassa Olívia, Sági Klára, Kepes Károly és Farmosi László írásait is megtaláljuk benne. A Hatvani Kalendárium megvásárolható az Ady Endre Könyvtárban.

Fotó: Albert Péter