Még 2016-ban kezdődtek annak a pályázatnak az előkészületei, amiről most év elején jött a hír: 30 millió forintot nyert a Grassalkovich Művelődési Ház. A kulturális intézmények a köznevelés eredményességért EFOP pályázatban a fiatalokat célozzák meg. Minderről Valló Ede, a művelődési ház igazgatója beszélt a Hatvan TV Kommentár című műsorában. – Óvodásoknak, általános és középiskolásoknak szóló programok, amikben vannak táborozások, színházi előadások, múzeumlátogatások, hagyományőrző és protokollfoglalkozások, történelmi helyszínek bejárása. Mintegy 1100 gyermeket érint és 18 hónapon át tart majd ez a sorozat, ami már februárban indul – fejtette ki a vezető.

Mindemellett már folyamatban vannak az idei programok előkészületei is. Tavaly egy kiemelkedő országos rendezvényként elindult a Hetedhét Hatvan Népmesefesztivál, ezt idén júniusban rendezik meg, most is a hagyományos, élőszavas népmesemondást helyezik a középpontba. Szervezés alatt áll a május elsejei rendezvény, valamint a három hónapon át tartó Jam Garden is körvonalazódik már. Ahogy azt Valló Ede elmondta: a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül támogatást nyertek, így szakmailag és anyagilag is fejlődni fog a rendezvénysorozat. Terveik szerint idén itt lesz Palya Bea, a Csík zenekar, és nagyon szeretnék még ha a Quimby is fellépne a városban.