Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesülete. A jeles eseményen részt vettek a szervezet tagjai, önkéntesek és mindazok, akik fontos részei voltak a csoportnak az évek során.
Az elnök elmondta az egyesület célja az, hogy a mozgáskorlátozott emberek érdekeit képviselje. Segítse őket ügyeik intézésében, illetve elősegítse a társadalomba való visszailleszkedésüket, rehabilitációjukat. Emellett gyakran közös programokat is rendeznek. – Többnapos rehabilitációs gyógyüdüléseken szoktunk részt venni, emellett egynapos kirándulásokat is szoktunk szervezni a tagjaink számára, látogatunk többek között színházat is. Amikor van rá lehetőségünk igyekszünk ilyen programokkal készülni, hiszen nagyon sokunk nem jutna el egyedül ilyen helyekre. Így viszont egymást segítve tudjuk megoldani ezeket az utazásokat, amivel mindannyian sok élménnyel gazdagodunk – részletezte Oraveczné Liptai Magdolna a Hatvan Város és Környéke Mozgáskorlátozottainak Egyesületének elnöke.
Az ünnepségen Horváth Richárd polgármester mondott köszöntőt, melyben kifejtette miért fontos ez a szervezet. – Az egyesület dolgozói segítséget tudnak nyújtani, tanácsot adni, akár még lelki támogatásra is képesek. Rendkívül fontos dolognak tartom, hogy akiknek szüksége van rá tud hova fordulni – mondta. Ezt követően a polgármester ajándékkal kedveskedett, majd a jelenlévők együtt emlékeztek vissza az elmúlt három évtized történéseire.
Fotó: Albert Péter