Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár kiemelte: a február 1-én induló program tervezett keretösszege 3 milliárd forint. A kormány tervei szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra a programnak köszönhetően.
Hozzátette: ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor havonta felveheti a közfoglalkoztatási jogviszonyból a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is.
Cseresnyés Péter elmondta, hogy a kormány tervei között szerepel még a gyakornoki program kibővítése a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők támogatása érdekében, valamint a rugalmas foglalkoztatási formák és munkaszervezési módok bevezetése is. Kifejtette: a gyakornoki programra azok a mikro-, kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak majd, amelyek vállalják a 25 év alatti szakképzettséggel rendelkező fiatalok foglalkoztatását.
Cseresnyés Péter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett foglalkoztatási adatokról elmondta, a foglalkoztatottak száma elérte a 4 millió 273 ezret, 2010-hez képest már 563 ezerrel többen dolgoznak. A munkanélküliségi adatokról pedig megjegyezte, 11 éve volt ilyen alacsony a munkanélküliség az országban, a jelenlegi munkanélküliségi ráta 6,2 százalékos.
forrás: kormany.hu
kezdőkép forrása:google.hu