Május 4-én Pásztón rendezték meg a Heves Megyei Bajnokság hatodik fordulóját kosárlabda sportban, ahol a hatvani és a pásztói csapatok mérték össze tudásukat. A meccset a Hatvani KK csapata nyerte 36-62 végeredménnyel.

-A még december elején hazai pályán elszenvedett  vereség után mindannyiunkat fűtött a visszavágás vágya, most szerencsére egy viszonylag erős csapattal látogattunk el Pásztóra – mondta Robotka Tamás, a hatvani csapat játékosa, edzője.

– A védekezésünk a meccs folyamán szinte végig tökéletes volt. A jó védekezés sok labdaszerzést eredményezett, ennek ellenére viszonylag kevés gyors kontrát vezettünk. Felállt védelemmel szemben türelmesen, sokat passzolva járattuk a labdát, és főleg Kurucz palánkos tempóival szép fokozatosan építettük az előnyünket. Ki kell emelni Kiss Bence és Mezei hasznos támadólepattanóit, de mindenki szerzett pontot és kivette a részét jókor szerzett szép pontokkal. Gondolok itt Jávorszki értékesített technikai utáni büntetőjére vagy Váraljai 2+1-es akciójára illetve Kiss Jani betöréseire, de Robotka két középtávolija is jókor érkezett – részletezte Robotka Tamás.

A 26 pontos idegenbeli győzelemnek az egész csapat nagyon örült, a további megmérettetéseken pedig igyekeznek ugyanezt az összeszedett, koncentrált játékot képviselni.

Kezdőkép: google.com