Három napig minden a népmesékről szól Hatvanban: a Grassalkovich Művelődési Ház és a kastély parkja adja a helyszínt a Hetedhét Hatvan nevű fesztiválnak.  A program már pénteken elindult, amikor iskolás és óvodás csoportok vettek részt rajta, szombaton és vasárnap pedig a családokat várják. A kertben több hagyományos játékot állítottak fel, van amelyik az egyensúlyozásra erősít rá, másikkal gólyalábazni lehet, a legnépszerűbb pedig a kézzel forgatott körhinta. Itt a gyermekek kosarakban róhatják a köröket. – Ez tetszik nekik a leginkább, szerintem el sem mozdulunk innen – jegyezte meg Hernádi Kata. Azt mondta, az egész rendezvény nagyon jó szórakozást nyújt, a kerekítőn a kisebbekkel foglalkoztak, jók a kóstolók, a lovacskázás, végigjárnak mindent.

Ezt a fesztivált korábban Turán rendezték meg, most azonban átköltöztek Hatvanba, itt komolyabb infrastruktúrával tudják felépíteni a programokat. Pintér Zsolt, a  Galgamenti Művészek Egyesületének elnöke, a rendezvény szervezője elmondta: az a tervük, hogy ezentúl Hatvan legyen a fix helyszín. A kastély parkjában több árus is kínál kézműves termékeket, lehet itt venni lepényeket és boldogi kisrózsát is. Vannak vásári komédiások, bábszínház produkciók, zenés és táncos programok, jurtasátor, ugyanakkor húsz mesemondó is jelen van. Ők tartanak konkrét mesélést is, de hozzájuk bármikor bátran oda lehet menni és megkérni őket, hogy akár a fűben leülve, meséljenek el valamit.

A program ugyanakkor nem csak a gyermekeknek szól, a felnőtteknek is készültek: szombat este például folk kocsmát is tartanak, de pajzán meséket is előadnak. Ugyanis ahogy arra Pintér Zsolt kitért: a magyar népmesék eredetileg a felnőtteket célozta meg, csak a XX. században lett gyermekbarát. Ők azonban az eredeti hagyományokat is tartani szeretnék.

A program egészen vasárnap estig tart.

H. Szabó Sándor felvételei