A sportcsarnok ügye visszatérő téma a testületi üléseken, így most a napirendi pontok közül ez volt az első. A Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület megállapodási javaslatát a benne foglalt feltételek miatt elutasították a képviselők. Szombati Lajos, az egyesület alelnöke és a város vezetése ismét abban állapodtak meg, hogy a jövőben kompromisszumkészen leülnek megtárgyalni az ügyet.

A bölcsőde bővítésnek kérdése is napirenden volt. Hatvanban jelenleg kettő bölcsőde fogadja a gyermekeket, a Mohács utcaiban jelenleg 24, a Hajós Alfréd utcaiban pedig 84 férőhely áll rendelkezésre. Ezek teljesen kihasználtak, ezért szükséges a férőhelyek bővítése, amihez egy új épületet építenének, hiszen a jelenlegi bölcsődei ingatlanokat nem lehet úgy bővíteni, hogy azok megfeleljenek az ellátás jogszabályi előírásainak. Az önkormányzati tulajdonú Hatvani Gesztenyéskert Óvoda területén, a beépítetlen területrész viszont alkalmas bölcsőde építésére, így ide tervezik a 24 férőhelyes új épületet. Mindezt egy pályázat keretében valósítanák meg: a beruházás összköltsége több mint 324 millió forint, amiből az önkormányzati önerő 48 millió forint – tájékoztatott Horváth Richárd polgármester. A beruházás várhatóan 2023. novemberére készülhet el.

Szó volt az energiaárak emelkedéséről is, mivel az ipari felhasználóknál, mint az önkormányzat a jövő évben háromszoros drágulás várható, ami gazdaságilag nehézségeket okozhat. Nem csak Hatvanan, országos szinten is. Ez az áramot és a gázt is érinti, ami a közétkeztetés esetében – ahol mindkettőből sokat használnak el – jókora drágulást eredményez, mindemellett pedig az alapanyagok árai is megemelkedtek.

A testületi ülésen szó volt még a Balassi Bálint út járdájának felújításáról, a korábban beadott pályázatokról, valamint arról, hogy a városháza udvarán lévő, az Iskola utcai bejáratnál lévő épületet lebontják, a benne működő irodákat pedig áthelyezik a jövőre felújítandó közterületfelügyelet irodáihoz.