Már kora reggeltől sorban álltak a hatvaniak, hogy minél hamarabb hozzájuthassanak a jól megpakolt zsákokhoz – személyenként mindösszesen 500 Ft-ért 15 kg burgonyát, 10 kg almát és 3 kg hagymát kaptak a kedvezményes vásárlásra jogosultak. Szombaton az óhatvaniak a Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskolában, az újhatvaniak a Széchenyi István Római Katolikus Középiskolában vásárolhattak. Aki pedig nehezen viselte az időjárást, meleg teával melegíthette fel magát.
A Bajza udvarán halmokban álltak a zsákok, volt, aki talicskával, biciklivel, de olyan is akadt, aki régi babakocsijában tolta ki a zöldségeket, gyümölcsöket. – Nagyon örülök neki, hogy ezzel a vásárral segítik az idősebbeket. Már huszonhat éve nyugdíjas vagyok, így óriási segítség nekem ez a pár zsák termény. A gyerekeimnek is adok belőle – mondta Galambos Istvánné. – A fiamnak is, meg magamnak is viszek zöldségeket és almát, ez egy jó lehetőség a városban, mindig kihasználjuk – közölte Püspöki Andrásné.
A Közgé udvarát is ellepték a zsákok, sorra ékeztek a hatvaniak, hogy elvihessék a nekik járó adagot. Horváth Richárd polgármester elmondta: a kedvezményes vásáron ötezer zsák terményt osztanak ki, mindent megtesznek, hogy segítsék a hatvaniak mindennapjait. – Fontos, hogy támogassuk a családokat, és nagyon örülünk neki, hogy minden évben ilyen sokan élnek ezzel a lehetőséggel, és vásárolnak kedvezményesen zöldségeket, gyümölcsöket – fejtette ki. Hozzátette: előző nap kiszállították a zsákokat azoknak, akik mozgásban korlátozottak, vagy egyéb egészségügyi ok miatt nem tudják a vásár napján átvenni a terményeket.
A vásárra volt, aki már konkrét tervvel ment, tudta mire fogja felhasználni a gyümölcsöket. Mike Attiláné például elmondta, hogy lepréseli az almát, és innivalóként fogyasztja majd el.