A tavalyi évben Hatvanban 793 gyermek került anyakönyvezésre. Mint minden évben 2024-ben is gyakori volt, hogy a szülők saját vagy felmenőik utóneveiket adták gyermekeiknek, sok esetben fordult elő az is, hogy két utónevet kaptak. Egyre többen választanak görög, török, vagy szláv eredetű neveket is. Szonda Katalin anyakönyvvezető, mint mondta: az elmúlt évben sok esetben fordult elő, hogy a szülők különleges hangzású, ritkább nevet választottak gyermeküknek, mint például a Zeki és Ájhán fiúnevek, a legkülönlegesebb női nevek pedig a Zinajda és a Manka voltak.– Hatvanban 2024-ben a legnépszerűbb fiú nevek a Dominik, Noel, Levente, Marcell, Bence voltak. A Leggyakoribb lánynevek pedig a Hanna, Léna, Sára, Emma és Zselyke voltak – részletezte.
A szülők gyermekeiknek utónévként legfeljebb kettő, a gyermek nemének megfelelő utónevet választhatnak, ami a Nyelvtudományi Kutatóközpont által összeállított utónévjegyzékben szerepel. Ha nincs bejegyezve a kiválasztott név, akkor jogszabályban meghatározott módon lehet kérelmezni az anyakönyvi szerv közreműködésével a Nyelvtudományi Kutatóközpont nyilatkozatát a kért utónév anyakönyvezhetőségéről, akik 30 napon belül nyilatkoznak ezzel kapcsolatban.
2024-ben 551 kérelem érkezett elbírálásra, melyből 66-ot fogadtak el. A tavalyi évben engedélyezték a Lackó, Musztafa, Miroszláv és Hime neveket. Azonban a Carlos és a Kéty utóneveket elutasították.
Kezdőkép: archív