A művésznő már korábban beleszeretett a Hyundai Tucson típusú autóba, melyet a hatvani szalon egy sajátos konstrukció keretein belül az énekesnő rendelkezésére is bocsátott kedden.

Az autót nagy várakozások közepette leplezték le a művésznőnek, aki nagyon izgult már, hogy végre meglássa a család új szerzeményét. Az énekesnőt a márkakereskedésben virággal és tortával is meglepték, s ettől kezdve Szulák Andrea hivatalosan is a márka nagykövetének számít.

Ezek után pedig eljött a pillanat, hogy a művésznő és a kislánya végre kipróbálhassa az új autót, valamint kívül-belül is alaposan megismerkedjenek a négykerekűvel. A művésznő már 17 éves kora óta vezet, mint mondta: számára a mindennapokban elengedhetetlen kellék egy kényelmes, tágas autó. – Azon túl, hogy nagyon jó navigációs rendszere van az autónak, külsőleg a letisztult, modern vonalak, illetve a kellemes színárnyalat miatt tetszett meg  a gépjármű – mondta Szulák Andrea énekesnő.

Miután a szakemberek minden hasznos információt elmondtak a színésznőnek, és megfelelően tájékoztatták az autó használatáról, nem volt más hátra, minthogy az énekesnő kislányával kiguruljon a márkakereskedés kapuin, hogy ezentúl a család az új autóval szelje az utakat.

Fotó: Albert Péter