Szerdán több korosztály mérhette össze tudását a Radnóti Miklós Városi szavalóversenyen. A rendezvényen részt vehettek hetedik, nyolcadik osztályos tanulók, gimnazisták, szakgimnazisták, szakközépiskolások és szakiskolások is. Iskolatípus és életkori tekintetben is nagyon széles volt a mezőny. A tanulók lelkiismeretesen készültek a megmérettetésre, így igazán szép előadásokat láthatott a közönség.

Pápainé Rados Mária, a zsűri egyik tagja elmondta: a diákoknak ezeket az elégikus és szomorkás verseket nagy kihívás volt előadni úgy, hogy meggyőzzék a szakmai hallgatóságot. – Különleges és szép előadásokat hallhattunk a diákoktól, látszott rajtuk, hogy szorgalmasan készültek az eseményre – közölte a logopédus.

Kürtös Léna hetedik osztályos tanuló Radnóti Őrizz és védj című versét választotta. – Közel áll hozzám ez a vers és nagyon megérintett. Azt szerettem volna, ha mindenki hallaná ezt a költeményt – részletezte a tanuló.

A rendezvény végén a szakmai zsűri értékelte az előadásokat és a legjobbakat elismerésben részesítették.