„Egy nagyon különleges ember lesz ma a beszélgetőpartnerem, akit egy szóval csak a Reménynek neveznék” – ezzel a mondattal kezdte köszöntőjét Tompa Z. Mihály a Hatvani Galériában. A Hatvani Portrék vendége ezúttal Lazányi Jánosné volt, a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének elnöke. Lazányi Jánosné Budaörsön nevelkedett, majd a húszas évei elején költözött Hatvanba. Mindig is kirakatrendező szeretett volna lenni, a sors azonban teljesen más utat jelölt ki számára. Kereskedelmi szakközépiskolában tanult, majd otthagyta az iskolát és dolgozni kezdett. Sok kedves emléket őriz a fiatalkori éveiből, az egyik legmeghatározóbb az a pillanat volt, amikor először meglátta leendő férjét. – Az Érd felsői vasútállomás jegypénztáránál pillantottam meg. Nem felejtem el: hosszú haja volt, fekete napszemüveget és párhuzamos nadrágot viselt. Rögtön kérdeztem a kolléganőmet – akivel vártuk a vonatot –, hogy ki az a srác, mert nekem nagyon tetszik. Mondta a nevét, majd hozzátette, egy híres érdi zenekarban játszik, semmi esélyem nála. Még azon a hétvégén összeismerkedtem vele – emlékszik vissza mosolyogva.
Hamar egymásba is szerettek, majd fél év elteltével összeházasodtak. Kilenc évet éltek le közösen, három gyermekük született, legnagyobb lányuk, Magdolna azonban csecsemő korában elhunyt. Mint mondta: a tragédiák sora ezzel a történéssel kezdődött. Néhány év elteltével ugyanis egy daganatos betegségnek következtében elveszítette férjét, és nem sokkal később nála is daganatot fedeztek fel a mellében. A nehézségeken a családja mellett barátai és kollégái segítették át, akik mindennap erőt adtak neki, így a szomorú események nem kerítették hatalmukba, és a szerencse is mellé szegődött, hiszen újra egy gyermeknek adott életet. – Hálás vagyok azoknak, akik mindig mellettem álltak és egy-két jó szóval tartották bennem a lelket – mondta. Kitartását és lelkierejét jól mutatja, hogy mindenben tovább tevékenykedett Csirkéket nevelt, kábelt forrasztott, majd felvették a hatvani varrodába, ahol varrodavezetőként irányította a lányokat. Saját bevallása szerint szigorú, de következetes volt, ezért szerették őt a beosztottjai. Jó hangulatban teltek a munkanapok, sokszor viccelődtek egymással. A betegsége után nem mehetett vissza dolgozni, ezért olyan elfoglaltságot keresett magának, amivel segíteni tud a hasonló helyzetben lévő társainak. Ekkor adódott az a lehetőség, hogy a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének vezetője legyen. Azóta hivatásának érzi, hogy sorstársait felkarolja és támogassa őket a nehéz időszakokban.
Fotó: Albert Péter
