Már délután öt órától nyitva állt a Hatvany Lajos Múzeum kapuja, számos programmal készültek a Múzeumok Éjszakájára. Az udvaron, a kézműves vásáron különféle portékák közül lehetett választani, a gyerekeket pedig kézműves foglalkozás, nyomozós játék és fajátékok várták.
– Nagyon jól érezzük magunkat, a kislányom szinte mindent kipróbált. Ha bírja még szusszal ezután, akkor több helyszínre is ellátogatunk – mondta Püspöki Attila, aki kislányával, Barbarával végigjátszott minden játékot. Az épületben egymást követték az előadások, Padányi József dandártábornok Zrínyi-Újvár címmel tartott előadást, Fesztbaum Béla színművész és Gajdó Tamás színháztörténész pedig a magyar kabaré hőskorát mutatták be.
– Aki elsőnek hódította meg Budapest légterét: Prodam Guidó kalandos élete címmel Katona Csaba történész is előadást tartott, valamint még reggel Bán János Kukacmatyi műsorával vártuk a gyerekeket – tájékoztatott Ferencz Beatrix, a Hatvany Lajos Múzeum igazgatója.
A múzeumhoz tartozó Hatvani Vadasparkban családi kalandtúrán vehettek részt az érdeklődők, a Cukorgyári Emlékházban pedig tárlatvezetést tartottak. Aki gyalog érkezett, vagy aki úgy érezte, nem szeretne sokat vezetni, felülhetett a lovas hintóra, ami a három helyszín között ingyenesen szállította az utasokat.
A vadászati múzeumban pedig afrikai hangulat uralkodott. Széchenyi Zsigmondnak, az intézmény névadójának tiszteletére a vadászkalandjai alapján, Afrika tematikára építették fel az éjszakát. Egy szafari-tábort megidéző termet is kialakítottak és afrikai állatokkal is lehetett „találkozni” a díszteremben.
– Tavaly is elhoztam a gyerekeket a Múzeumok Éjszakájára, és idén is ellátogattunk a vadászati múzeumba. Szeretném, ha minél több ismeretet szereznének – mondta Kerezsi Emese. A gyerekeket interaktív játék várta a gyermekfoglalkoztatóban, kalandos utazásra invitálták őket az afrikai állatvilágba. Béres Ádám és Béres Máté minden játékot végigjátszottak többször is, édesapjuk, Béres Attila szerint nagyon jó, hogy a nagy melegben, ilyen programokkal kötheti le a gyerekek figyelmét.
A Múzeumok Éjszakáján, az összes helyszínen Hatvan Kártyával kedvezményesen lehetett jegyet váltani.