A délelőtti kenyérszentelés után a szórakozásé volt a főszerep Hatvanban. A Népkertben mindenki megtalálta a kedvére való elfoglaltságot. A színpadi műsorok mellett vattacukrot ehettek a gyerekek, sergőzhettek, és ha kedvük támadt, akár pónilóra is pattanhattak.
A főszerep azonban a zenéé volt délután és az este folyamán is. A Szabad Élet és a Skarabeus Superheroes a reggae és ska műfaj világába kalauzolta az érdeklődőket, amely nagy sikert aratott.
Őket Csordás Tibi, az egykori Fiesta zenekar tagja követte, aki a színpadon is megtáncoltatta a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az énekes elmondta, bár több évtizede a szakmában van, a közönség annyi szeretetet és olyan lelkesedést ad neki ennyi év után is, mintha most először énekelne nekik.
A Szerelem doktor is meglátogatta a hatvaniakat az UFO együttes segítségével. Varga Zsolt, a zenekar frontembere szerint zenéiket minden korosztály egyformán szereti, és velük együtt énekeli mind a mai napig.
Az este egyik legjobban várt koncertjét, az egykori Boney M. énekesnője, Sheyla Bonnick adta, aki a magyar Star Jam Sessionnal kiegészülve adott fergeteges hangulatú show-t.
– Szeretek a Star Jam Sessionnal színpadra lépni. Nagyon profik és barátságosak, így minden alkalommal jól érzem magam, ha együtt dolgozunk – fogalmazott az énekesnő.
Hozzátette: tapasztalata szerint inkább a 40 év felettiek értékelik igazán a zenéjüket, de mindenki élvezi a régi Boney M. slágereket.
Horváth Richárd polgármester családjával látogatott ki a rendezvényre. Kitért arra, hogy augusztus 20-a mindig is kiemelt esemény a város életében, és most is igyekeztek minél színvonalasabb műsorokkal készülni.
A koncertek után tűzijáték zárta a programot.