Fekete Gábor vendége ez alkalommal Beer Miklós, a Váci Egyházmegye megyéspüspöke volt. A megyéspüspök úr legújabb könyvének, a „Szeressek ott, ahol gyűlölnek” bemutatásával kapcsolatban látogatott el az Ady Endre Könyvtárba.
Horváth Richárd polgármester is köszöntötte a püspök urat, aki úgy fogalmazott: kevés olyan emberrel találkozott eddig, akivel már az első pillanattól kezdve olyan érzése lehet az illetőnek, mintha már régi kötelék fűzné őket egymáshoz.
A megyéspüspök elmondta, a „Szeressek ott, ahol gyűlölnek” című alkotás több szempontból is a mai világ problémáit feszegeti.
– Az alkotó munka során sokat beszélgettem a szerkesztővel, Réti Józseffel. Ez idő alatt a saját nézőpontjaim és megélt élethelyzeteim alapján válaszoltam a kérdésekre. Több olyan aggasztó dologra is kitértünk, amelyek szinte mindenkit foglalkoztatnak. Ilyen volt például a terrorizmus veszélye, de szó volt a politikai csatározásokról is – fogalmazott Beer Miklós.
A püspök úr azt is elárulta, hogy a könyv címét Assisi Szent Ferenc egyik imádsága ihlette, amely a szeretet és a megbocsátás fontosságát hangsúlyozza.
Az alkotásnak fontos üzenete van, amely egyben Beer Miklós életfilozófiája is. A könyv arra sarkallja az olvasót, hogy merjen változni és változtatni az életén, hiszen a körülöttünk lévő világ is folyamatosan megújul, alakul. Viszont az állandó és örök értékeket sose veszítsük szem elől.