Lakott területen kívüli utakon vadállatokkal bárhol és bármikor találkozhatunk. Különösen számolni kell vadak megjelenésére azokon az útszakaszokon, melyeket „Állatok” veszélyt jelző táblával jelöltek meg. Ezeket a táblákat a közút kezelője a vadásztársaságokkal, vadgazdálkodási szakemberekkel egyeztetett útszakaszokon helyezi el, ahol a vadak megjelenésének az átlagosnál is nagyobb a valószínűsége. Az augusztusi hónap az őzek párzási időszaka, ezért nagyobb az esélye, hogy váratlanul a járművünk elé szaladnak vagy ugranak.

A vadbaleseteket megelőzése érdekében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakat javasolja:

Ha állatot látunk az út mellett, nemcsak indokolt, hanem szükséges is a lassító fékezés, még akkor is, ha közvetlen veszélyt még nem tapasztalunk. Amennyiben le tudjuk fékezni a járművet, várjuk meg míg az állat átkel az úttesten, továbbá számítsunk arra is, hogy több állat is felbukkan.

Korlátozott látási viszonyok mellett, illetve éjszaka fontos tudni, hogy vadállat észlelése esetén a távolsági fényszóró alkalmazása kifejezetten hátrányos lehet, hiszen az úttesten lévő vad ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, s nem tud időben kitérni az ütközés elől. A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni akar a közeledő zajforrás elől.

Hasznos eszköze lehet még a vadelütések elkerülésének az ultrahangos vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk, amit a menetszél hoz működésbe. Az egyszerűbb kivitelű műanyag változatok már olcsón hozzáférhetők, hátrányuk viszont, hogy egy-két autómosás után letörhetnek, vagy a ragasztási felület megkopása miatt az eszköz a járműről menet közben leesik.

A motorkerékpárral közlekedők részére a fentiek betartása különösen indokolt, mivel őket nem védi a jármű karosszériája, és az egy nyomon haladó jármű sajátosságaiból adódóan a hirtelen fékezés vagy irányváltoztatás fokozott balesetveszéllyel jár.

 

Kezdőkép: google.com