Ünneplőbe öltözött diákokkal és szülőkkel, barátokkal telt meg a belvárosi templom, ugyanis a Széchenyi István Római Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium végzős növendékeinek szalagavató ünnepségét tartották. A bevonulást követően Krizsán Zoltán plébános arról beszélt, hogy fontos fordulópont ez a mai nap az életükben. – Mély, belső ünnepség zajlik mindannyiunk szívében. A szalag nem csak dísz, egy jekép ez, ami egy hosszú út végét és egy új élet kezdetét jelzi. Eddig biztonságos keretek között élétetek, tanári útmutatással, szülői gondoskodással. Most pedig kiléptek a világba, ami nem mindig kiszámítható. Ahogy mondta: ebben az új kezdetben szükség lesz valakire, akikre bátran bízhatják magukat. Ez pedig az Isten. Kiemelte azt is, hogy nem mindig az lesz a legkönnyebb út, amin ő vezet, de az lesz a legteljesebb.
Ezt követően az osztályfőnökök feltűzték a diákokra az összetartozás, és a felnőtté válás kezdetét jelképező szalagokat. Az est a hatvani sportcsarnok folytatódott. Fehér Józsefné, a Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium intézményvezetője, azt mondta: a szalagavató fénye messze túlmutat a külsőségeken, ez nem csak egy rendezvény, a gyeremekkori álmok lassan életre kelnek és kitárul a jövő kapuja. – Mindannyian tudjuk, a középiskola nem csak a tudásról szól, hanem arról, hogy mindannyian gondolkodó, érző, felelősségteljes felnőttekké váljatok. Az eltelt évek nem csak vizsgák, beadandók, felelések sorát jelentették, nem csak évszámok, képletek határozták meg ezeket, hanem az első kudarcokból tanult leckék, az elért sikerekből adódó önbizalom és a barátságok, amik talán életre szólnak – mondta az igazgató.
A diákok több műsorral készültek, voltak énekek, versek, vidám produkciók. Levetítették az osztályokról szóló kisfilmeket is, ahol felidézték az együtt töltött időt. A szalagavató zárása pedig a táncok bemutatása volt, ahol az összes búcsúzó osztály fellépett.
Fotó: Rozgonyi Dezső













































