A selypi általános iskolások vették birtokba a hatvani jégpályát hétfőn délután és az a szerencse érte őket, hogy közülük került ki az a látogató, aki tizenkettőezer-ötszázadikként lépett jégre ebben a szezonban. A nyertes Szabó Lili lett, akit Horváth Richárd polgármester bögrével, oklevéllel és egy háromalkalmas belépőjeggyel köszöntött. – Már gyermekkorom óta szeretek korizni. A testvéreim jégkorongoznak, így én is sok időt töltök a jégen. Hetente legalább egyszer biztosan ellátogatunk ide a barátnőimmel – mondta Szabó Lili.

A jégpálya látogatottsága pedig jól mutatja, hogy az idei szezonban is sokan hódolnak a téli sportoknak Hatvanban. Ehhez pedig az önkormányzat minden kényelmi feltételt biztosít azoknak, akik aktívan szeretnék eltölteni szabadidejüket. – Nagyon nagy az érdeklődés a jégpálya iránt, ezért próbáljuk a megnövekedett igényeket minél jobban kielégíteni. Ehhez idén ötven pár új korcsolyát vásároltunk – emelte ki Horváth Richárd polgármester.

A közösségi tér továbbra is várja a korcsolyázni vágyó gyerekeket és felnőtteket. Hétfőtől péntekig 15 óra és 19 óra között, szombaton és vasárnap 9 és 20 óra között látogatható a jégpálya.

Fotó: Horváth Bálint