Ismét a rákbetegességek megelőzése állt a középpontjában annak a rendezvénynek, amelyet csütörtök délután tartottak a Grassalkovich Művelődési Házban. Horváth Richárd polgármester köszöntő beszédében elmondta: a legtöbben csak akkor kezdenek el tudatosan az egészségükkel foglalkozni, amikor már jelentkezik valamilyen betegség. Kitért rá, hogy mindannyian szeretnénk hosszú és minőségi életet élni, a családdal minél több időt eltölteni, ezért valóban fontos, hogy időben térjünk az egészséges életmód útjára.

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete Európai Rákellenes Kódex ajánlásai című rendezvényén több különböző szakmai előadás is elhangzott.

Kovács István Zoltán egészségügyi szakügyintéző a szűrések fontosságára hívta fel a figyelmet, míg Nagy Emese onkológus főorvos többek között a nők hormonpótló kezeléseinek hatásairól tartott előadást. A szakember kiemelte: a legfőbb probléma, hogy az emberek csak akkor mennek orvoshoz, ha már fájdalmuk van, pedig a megelőzést kellene elsődleges szempontként kezelni.

A rendezvényen elhangozottak az Európai Rákellenes Kódex egészségmegőrző alap pontjai úgy mint: a testmozgás fontossága, az egészséges táplálkozás jelentősége, a dohányzás és az alkoholfogyasztás kerülése illetve a rendszeres szűréseken való megjelenés.

A Magyar Rákellenes Liga egyébként egész évben nagyon sok programot tart, hogy tudatosítsa a lakosság felé: az egészség egy kincs, melyet nem csak akkor kell értékelni, amikor betegség jelentkezik, hanem mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél tovább fitten és egészségesen éljünk.

Fotó: Albert Péter